Szösszenetek

A tegnap estét fehérember barátaival töltöttük egy focimeccs és grillparti keretében. (fiúk fociznak, lányok, asszonyok a fűben üldögélnek pokrócokon és beszélgetnek majd a meccs után, az immár koedukált társaság sütöget, eszik, beszélget, hazamegy…)

Szerencsére jelen volt fehérember egyik legjobb barátjának felesége, akit az első percttől fogva kedvelek (de eddig csak egyszer találkoztunk) és aki gyorsan odahúzta a pokrócát hozzám, és a többi (ismeretlen) nőt kizárva végigtraccsoltuk az estét. Nos. Én örültem ennek, mert Marie-t legalább ismertem, és vele képes vagyok felszabadultan cseverészni hiányos svéd nyelvtudásommal, másrészt viszont nem értettem az elzárkózást. Egész végig ugyanott ült és csak a fiúkkal meg velem volt hajlandó kommunikálni!!! és ez a nő tűnt nekem a leglazábbnak. És még most is!!! Bakker. Svédek… gondoltam.

Aztán megjelent egy srác egy szlovák lányzóval, aki nem beszélt svédül csak angolul és én megfigyelhettem az egy évvel ezelőtti önmagam és a svéd fiatalság kapcsolatát. Remek volt….

A lányzó jól beszélt angolul (márha én illetékes vagyok azt megállapítani [aligha]), és ismert ott néhány nőcit, (kát fiatal anyukát kisbabkkal) és végig nagyon barátságosan cseverészett velük, talán egy árnyalattal magasabb, vékonyabb hangon, mint szokott… Nagyon próbálkozott. Mesélt valami munkahelyi történetet, sztorit a családjáról, valamint, h ezt náluk, szlovákul úgy mondják, hogy…

A nők figyeltek és válaszoltak, udvariasan, mosolyogva. Gondolom kötelességüknek tartották, h erre az egy estére ennek a szlovák lánynak a rendelkezésére álljanak. Jólnevelten az érdeklődés halvány jele nélkül, ahogy az ember udvarias felnőtt módjára elbeszélget bárkivel egy partin, hogy aztán másnap még az arcára se emlékezzen, nemhogy a nevére.

És láttam a szlovák lány erőfeszítését, és hallottam a kerekek csikorgását a fejében, hogy vajon mit ronthat el, mit csináljon másképp és egyáltalán: mi a baj? Merthogy valami nem stimmelt azt azért ő is érezte. Hogy a svédek tökéletes angolsága és elbűvölő kedvessége valahogy a nagy semmit takargatja. Láttam magam. És láttam a svéd bezártságot. Láttam, h itt mennyire nem érdekes senki külföldi, mert amúgy is rengeteg itt az “idegen”. Hogy kényelmetelen angolul beszélni, akkor is, ha az semmi nehézséget nem okoz. Hogy próbálkozhatsz feszt….

És eszembe jutott a túránk fehéremberrel a Tátrában, rengeteg magyarral, akik kedvesek voltak és barátságosak és érdeklődők. Hogy mindenki beszét fe-vel, még az is, akinek ez láthatólag nehézséget okozott a nyelv miatt. Hogy akartak, hogy érdeklődtek. Nem udvariasságból, nem jólneveltségből. Csak úgy, mert fe án érdekes ember. Nem magyar. Svéd. Hűha. :))

………………………….

Nem mentem oda a lányhoz és nem beszélgettem vele. Tán egy más alkalommal? Ha lesz. Ki tudja. Csak figyeltem. Ez van. Ez volt. Lesz is.

Nos, pontban 15.30kor hívtak, és 15.58-kor lett vége. le vagyok nyűgözve, h ezek ennyire tudnak az idővel bánni.

Jó lett volna jobbnak lenni. Csomót készültem rá, de tuti vagyok benne, h az összhatás nem nekem kedvez. Kár. jó lett volna, mondom.

Ez volt életem első angol interjúja. Remélem nem az utolsó.

Megyek, veszek valami ruhát bánatűzőnek.

Bár eddig még csak utalások formájában látott napvilágot, hát most közzéteszem nyíltan, h nekem havonta a télapó pluszban hoz egy jó kis migrént, mióta itt kinn élek a vadaknál.

Mivel ez épp most esedékes, ezért döglődöm. Rendesen.

Nem, ne aggódjatok, az újságok ma is kihordsára kerültek szerpentina által. És a jó svéd honpolgárok a reggeli kávé mellett ma is elolvashatták a gp-t, svd-t, esetleg dn-t…. Mondjam, ki hol lakik? Kezdem megjegyezni:)))

Viszont az egésznapos, fejfájós, nyervákolós szenvedés nem vitt közelebb az interjú sikeres megoldásához.

Mégiscsak át kell térnem a vega kosztra, bakker, pedig próbáltam elkerülni. Merthogy el vagyunk savasodva és ez nálam migrénként jön ki, ugye. És mivel (majdnem)minden, ami finom, az savas (kenyér, hús, édesség), és ez csak a 20%-t teheti ki az elfogyasztandóknak, ezért valszeg a hús fog repülni rövidtávon. Aztán majd meglátjuk.

Na így.

Hűűűűűűűűűűűűű emberek, olvassatok interjúkérdéseket, ha szükségetek van némi elbizonytalanodásra mind szakmai, mind személyes (utcákon és) tereken.

Szal segítség!

Valamint: kérek engedélyt meghunyászkodni, apró pici ponttá zsugorodni.

Vajon, kikapcsoljam a telefont kedden?

Ezt konkrétan tagnap akartam leírni, nem főcímként, csak megemlíteni itt a blogban, mert nem szoktam Luciát kommentelni, de most, h elolvastam ennek a személyiségzavaros baromnak a beírását (nem linkelek), gondoltam, legyen inkább főcím belőle.

Én nem értek a gyerekekhez, de számomra Zoárd hatérozottan szép és én most már azt sem látom, h koraszülött volt, annyit fejlődött. És egyre szebb. Az a barom meg tehet egy szivességet, bakker.

Na csak ezt akartam mondani.

Jelentkeztem egy trainee állásra Br-be nemrég, úgy, h fe egyáltalán nem segített (mert végre így egyeztünk meg), viszont elküldtem egy barátnénak, aki kijavított benne néhány szót és nem akarta átírni az egészet.

Ma válaszoltak, (megjegyezném: most elősör, mióta pályázgatok!) kedden lesz egy telefoninterjú. Nem tudom mi lesz belőle, de buzijó érzés:)))

Szerpentina sk

___________________________

Még valami. Megmutattam az előbb a levelet, amit elküldtem nekik (motivl), amitől fehérember teljesen lapadlózott, hogy mennyire frankó. :))) Mit is mondhatnék. Kell-e ennél több megerősítés?

(igeeeeeeeeeeeeeen, tessék felvenni az állásra:)))

Nos, feleim, hajnali 2 óra 40kor kelni, pont ugyananyira undorító, mint amilyennek hangzik. De túlélhető. Working class hero életünk mintegy két nappal ezelőtt megkezdődött és azóta vegetálgatunk a nap hátralévő részében. Ez sem igaz teljesen, mert alszunk munka után, de nekem kell három kávé és legalább egy óra, h felébredjek, aztán délután hat fele jön egy újabb kóma, de éjjel az ember nem igazán tud aludni. Tegnap ledőltünk 11kor, mire éjfélkor felébredtem, h úristen, biztos elaludtunk:)))

A munka amúgy 2-3 órát vesz igénybe, és ha nem esik az eső (hahahahahaha), akkor minden oké. Hát így.

Szal egyelőre aklimatizálódunk. Majd lesz jobb.

Jag tror, jag tror på sommaren,
jag tror, jag tror på sol igen,

(Hiszek, hiszek a nyárban,
hiszem, hiszem, hogy lesz még (valaha) nap(sütés)…)
[no comment]

Ezt éneklem két napja. Asszem most már tényleg végem van. Fehérember szerint félelmetesen svédülök. Mindenesetre megkereste nekem a zenét és most meghallgattuk. Nagyon nyálas:))))

Elnézést a zene minőségéért, ennél jobbat nem találtam:)) De lagalább gyilkosan svéd.

Az a történés mostanság, hogy megszállt valamiféle harmónia. Egyszerűen jól érzem magam. Miközben sétálunk és esik az eső és aztán nézzük a várost esőkabátba burkolózva. Amikor fát fágok meg fűrészelek vidéken (på landet), amikor ebédet főzök, takarítok, vagy épp tévét nézek fehéremberrel Spartacusról. De főleg, amikor kinn vagyunk a szabadban és friss a levegő és minden olyan szép. Olyan nyugodt, csendes örömteli érzés van bennem. Nem feszül, nem stresszel, nem kapálódzik.

Lehet, hogy szeretek itt?

Az utóbbi két nap fűrészeléssel, favágással, eperszedéssel, lekvárkészítéssel telt. MIndezek megkoronázásaként, mitegy két óra (nem)alvás után pedig ma hajnalban, 3-tól hétig, újságot hordtunk ki.

Megfáztam, köh-köh és torokfájás. És bár aludtam most négy órát, nem vagyok friss. És most postman esetleg newspaperwoman leszek egy hónapig. Uhh.

De a favágós előhétvége igazán klassz volt, most először éreztem magam igazán jól “vidéken”, és tudtam átélni, milyen gyönyörű is Svédország. Mert az. Meseszép.

Na felpakolok néhány képet, mert írásilag nem igazán vagyok formában.

Grill

Svéd zászló száll a szélben

Halakat etetünk

EPER

Eper és én

Fűrészelés után

És láttunk mókust is:)) Bibíííííííííííííííííí