A WORD szinonímaszótára a “nagy” egyik szinonímájaként a “döglesztő-t” adja meg.
:DD Bakker!
Motiv. levél – magyarul
január 30, 2008 at 16:32 (munkakeresés)
:-DD Néha elragadnak az indulatok:), visz a HÉV meg a lendület…
“Büszke vagyok a részletek iránti elkötelezettségemre, munkámat az aprólékos elemzés és maximalizmus jellemzi…”
“Hiszem, hogy a XXX szervezetének apró, ámde hasznos fogaskereke lehetek…”
Vajon ezeket benne hagyjam? Nekem tetszenek. Az igazságtartalmuk megítélését és stilisztikai elemzést viszont nem vállallok. Ja, és felelősséget sem:)
Problémák természete
január 30, 2008 at 14:32 (élet)
Néha egy probléma arra jó, hogy megmutassa, egy másikon már túl vagy. Egy magasabb szintre kerültél, magasabb szintű problémákkal.
Vagy fordítva, még mindig lenn dagonyázol a sárban, és zavarnak a rovarok.
Öt könyv
január 30, 2008 at 14:00 (élet)
Köszönöm Krisztának a meghívást:))
Mivel sorrendre nem emlékszem, ezért könyörtelen önkénnyel fogok lecsapni a billentyűzetre és teljes esetlegességgel fogom kiválasztani Azt Az Ötöt!!!
1. Minden, ami Joanne Harris. Jelenleg a Csokoládécipőt olvasom, de ajánlom mindenkinek az ‘Five Quarters of the Orange’-t, vagy a ‘Jigs and Reels’-t, vagy a ‘Coastliners’-t, de nagyon nem ajánlom a Sleep pale sister-t. Ez utóbbi egy nagyon korai regénye és bár a történeből sokat ki lehetett volna hozni, szerintem ebből semmi nem lett, és azzal az érzéssel tettem le, hogy vajon ez a könyv miért is íródott… No mindegy. Ez csak az én véleményem.
2. Mivel most aktuális, ajánlhatnám az Antonement c. regényt Ian McEvan-tól. Nem láttam a mozit, de a könyv jó, amennyiben az ember szereti keserédes történeteket és a kegyetlen írókat…
3. Az én idei évem nagy felfedezettje Kazuo Ishiguro és a Remains of the day. Hogy ez micsoda egy fantasztikus regény! Nem is szabad kommentálni! Most olvasom tőle a Never let me go-t, svédül, úgyhogy ez az elkövetkező 3 évem regénye, azt hiszem:))
4. Aztán olvastam még Joyce Carol Oats-t, akit nagyon utáltam régen, de már nem. Ajánlanám a Mother’s missing-et, vagy a Niagara Falls-t. Nekem mindkettő nagyon tetszett. A Tattood girl viszont rémes. Szerintem.
5. És nem hagyhatom ki Nicholas Evans-tól a The Smoke Jumpers-t, vagy a Divide-ot. Nagyon jól ír az ürge, csak néha egyszerűen túl hosszú a regény. Nem úgy értve, hogy túl sok oldal, csak az ember, véleményem szerint, egy idő után már belefárad a történetbe. Az ember=én…
+) Mivel eddig csak nemmagyar írókat említettem hadd ajánljam mindenki figyelmébe Szabó Magdát, akinek szinte minden írása remekmű.
-) Nem ajánlok szakvizsgakönyveket magyarul és szellemi alkotások joga könyveket angolul, sőt svéd nyelvkönyveket sem:)) bár ezek igenis érdekes olvasmányok. NEKEM elhihetitek:))
Megjegyzés.
Hogy miért írtam ajánlás formájában, magam se tudom teljes bizononyossággal. Valszeg mert azt szeretném, ha mindenki olvasná, amit én. De az olyan: pfúúúúúúúúúúj.
Ajánlgatni meg még inkább, mert hogy jövök én ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha értenék bármihez. Szóval egyszerűen: bocs a stílusért.
Érdekes,
január 30, 2008 at 13:19 (élet)
Hogy az ember úgy van kitalálva, hogy már puszta gondolatok is okozhatnak lelkiismeret-furdalást.
Vallomás, de minek
január 29, 2008 at 19:05 (élet)
Akkor most mindenki tegye a szívére a kezét és vállalja, amit most én.
Kéremszépen én mintás wc-papírt vásárolok, amikor csak tehetem, olyan gyerekeknek szólót, amin elmebeteg minták vannak (imádom, a kedvencem). És, hogy fokozzam, a szagos papírzsepit sem vetem meg.
Értelmetlen és drága. És mégis.
Most jöhetnek a kövek.
Szerpentina
január 29, 2008 at 18:28 (az önkritika helye)
Mert nem kérdezte senki és mert nem is érdekel senkit, leírom mi ez a szerpentinásosdi.
Az egész azzal kezdődött, hogy nekem sose volt becenevem. Óh, a nehéz gyerekkor:))) Kivéve. Kivéve, amiket kedvesnővérem adományozott nekem zsenge gyermekéveinkben. A legutolsó, amire emlékszem egy akkori olasz vagy spanyol filmben szereplő FŐGONOSZ neve volt:)) Engem nem zavart. Azt sem, hogy történetesen nem nőkre szabott név volt…
Erről meg eszembe jut az, amikor elmentünk Olaszországba nyaralni családilag. Hosszú autókázás után megérkeztünk az apartmanházhoz, ahol is be kellett jelentkezni. Ugye. Ezeket mindig Anci intézte, mert imád intézkedni. Ahogy meglátta a fickót, (a köszönés utáni) első megjegyzése az volt, hogy ugye tudja, mennyire hasonlít Tánóra? Ha valaki látta annak idején a Polip c. sorozatot Cattani felügyelővel és társaival, akkor tudja ki volt Tánó. Igen, az egyik Gonosz. Mindezt Ancinak az olasz tengerparton sikerült elővezetnie.
Szegény ürge. Máig emlékszem a citromba harapott fejére. Vajon hányan mondhatták már neki, hányan ugratták, olaszok, hogy úgy néz ki mint az egyik gonosz maffiózó a Polipból. És akkor, mi magyarok, ugyan ezzel jövünk. Ó kicsi szivem. Nagyon megsájnáltam szegényt… Másrészt nincs is jobb egy kis kínos családi sztorinál:))
Visszatérve beceneveim nemlétező történetéhez, egyetemen elrándultunk bicótúrára Horvátországba. A hegyeken át tekertünk. Visszafelé iszonyat szél volt szinte végig. Az egyik igen meredek emelkedőn, amin én olyan 1.3 km/h órával száguldottam felfelé, hirtelen úgy fordult az út, hogy pont szembe kaptuk a szelet. Az eredmény sejthetően szégyenteljes, de azért leírom. A bicaj konkrétam megállt és én eldőltem, mint féldisznó az ólban:))) Sok-sok ember (de nem a partiőrség) szemeláttára. Zutty. És puff. És durr.
Hát ekkor lettem én Szerpentina egy igen rövid időre. És mert én ezt a sztorit már ott helyben viccesnek találtam, gondoltam leírom.
Nehogy valaki azt higgye, hogy olyan fennkölt magyarázata lehet, ami E.T.A Hoffman virágcserepéhez és a kígyólányhoz kötődik. Nos nem:)))
Személyes szolgáltatás
január 29, 2008 at 17:47 (Magyarországon, élet)
Hát az úgy volt:), hogy tegnapelőtt annyian megnézték a blogomat, hogy én teljesen zavarba estem, megijedtem és gyorsan nem írtam semmit.
Hát ez a bejegyzés egy egyszerű hajvágás apropóján született mondhatnám, de ez nem lenne igaz, mert még nincs kész. És kijelentem itt, az elején, hogy extrém érzékeny vagyok. Már Anci is mindig érvként használta ezt a vitáinkban, amikor a rossz tualjdonságaimat emlegette…
Szal, a dolog ott kezdődött, hogy kedves Kirándulós barátnőm (aki egyébként túrázós, de az nem hangzik annyira jól) ajánlott nekem egy fodrászt, mert én folyton pórul járok velük. Kölün könyvet is kiadhatnék a fodrászos rémálmokról, amik velem megestek.
Úgyhogy nagyon megörültem, hogy egy megbízható ember ajánlását is kaptam a telefonszámhoz. Hiába, kapcsolatokon és személyes ajánlásokon múlik minden. A hölgy a belvárosban “üzemel”, amiért már előre bekészítettem – nehéz szívvel – a 10.000 forintost, biztos ami biztos alapon.
De rosszul kezdődött. Az én hibámból. Ugyanis tősgyökeres bp-iként sikerült eltévednem a belváros közepén!!! Szégyen és gyalázat. Mivel nem akartam ennél is nagyobb feszültséget okozni, felhívtam, hogy bocsi kések, eltévedtem… Jajj. Na mindegy 15 perces késéssel (újabb ok a szomorúságra) csak beestem az ajtón. Hát az antré sem sikrült fényesen, ugyanis 3-an rötyögtek az ajtóban, a Fodrász nőci peddig jellegzetes hangsúllyal megkérdezte, sikerült-e idetalálni. Hasonlóan valódi kedélyességgel válaszoltam, hogy bizony!
Ezek után (még mindig 3-an álltak körbe) a Fodrász nőci elkezdte tapogatni a hajam, beletúrt, körbejárt. Remekül éreztem magam… Az én aurámba ne másszanak be figyelmeztetés nélkül, ha lehet…Közben közölte, látja: hullámos hajam van. Valahogy nem tudtam értékelni felfedezését, pedig kellett volna. Általában el szokták felejteni mosás után, hogy hogyan nézek ki száraz hajjal és fejükben élő modellkép alapján dolgoznak. Az a modell, mondanom sem kell, nem hasonlít rám…
Milyen hajat szeretnék? Nem tudom. Felháborodott horkantások.. Valami modernebbet. Újabb felháborodott nyögések, megfelelő arckifejezéssel kísérve. Tudom-e, hogy az egyik legmodernebb frizurát hordom.
Ekkor kellett volna eljönnöm.
Kb. 15 éve van ez a frizurám, kisebb-nagyobb változtatásokkal a mindenkori fodrász tehetségétől föggően. Ha kedves akar lenni, mondja, hogy ‘ej, de jól áll ez magának kedves vevő’, esetleg, hogy ’sajnálom, de ennél jobbat én se tudok kitalálni’, de letromfolni ebben stílusban. Hát nem tudom.
Egyre szarabbul éreztem magam.
Aztán jött a mosás és a konkrét hajvágás.
Mit mondjak. Rég nem gondoltam volna, hogy van ennyire jó fodrász is. SZUPER LETT. Kifejezetten frizurának néz ki. Ha elmennék egy állásinterjúa (hahahahaha), akkor lehet, hogy még komolyan is vennének. (Az első benyomás ugye sokat számít.) Rengeteg kis trükköt vetett be vágás közben, én meg csak néztem, hogy mik vannak a Nap alatt!
Viszont közben olyan stílusban beszélt a nála fiatalabb alkalmazottaival, hogy végig rosszul éreztem magam. Pedig nem is a szóhasználattal volt a baj, hanem a hangsúllyal. Erről is tanulményokat lehetne írni, hogy mi, magyarok hogyan használjuk a legegyszerűbb mondatainkat gépfegyverként. Mert megtesszük. Ó, azok a rejtett sértődött felhangok, az a visszafojtott agresszió. Meg még mi minden. Futkározott a hideg a hátamon:-(((
Nem tudom vissza akarok-e még ide jönni. Mert hát professzionális volt, a szolgáltatás 1. osztályú, az ára tökéletesen megfizethető!!! Nem volt itt szükség tízezrekre. De szükségem van-e erre az élémnyre újra?
A svédeknél ezt én nem tapasztaltam. Vagy tökéletes az álarc, vagy nem hallom ki a hangsúlyokból a lényeget mert nem arra vagyok szocializálva, vagy más a megközelítés. Vagy mindezek keveréke:)) Mindegy is. Ez történt ma.
Talány
január 27, 2008 at 15:54 (Uncategorized)
Vajon miért van már attól is sírhatnékom, ha meglátok egy képen sziklákat meg fenyőfákat?
Lehet, hogy előző életemben mókus voltam a Tátrában?
