Szösszenetek

A svédek – meglátásom szerint – ‘a lassú víz partot most’ felirattal a szívükben élnek és cselekszenek. Ezt azért is merem így leírni, mert B Stockholmban két éve élő canadai kollégája is ugyanezt mondta, tőlem függetlenül és jól is meg is tárgyaltuk ezt mikor találkoztunk. Martin most éppen Ausztráliában van, csakhogy érzékeltessem milyen világfiakkal lehet találkozni Svédországban:))

Mi magyarok kurvára nem vagyunk ilyenek. Szóval nem kicsit vagy nagyon hanem eszeveszetten, borzalmasan, rettenetesen és állatira mások vagyunk. Ebből a szempontból. A svéd, ha meg akar tanulni valamit, és annak a tanfolyamos változatát válsztja, akkor a kezdő kurzus után elvégez még egy kezdőt meg még egyet és aztán elgondolkozik, hogy most feljebb lépjen-e vagy maradjon még egy kicsit a kezdőben, biztos ami tuti és gyakorolja még az alapokat kicsit, vagy esetleg elmenjen egy kezdő-középhaladóra. De előtte megkérdezi a tanárokat. És megnézi mások hogyan döntöttek. A svédek nem akarnak 10 perc múlva profinak látszani.

És nekem ez megtetszett, és azt hiszem kezdtem én is elgörbülni ebbe az irányba a nagy kinnlétben. Mert ebben a viselkedésben van alázat és szerénység és lehet, hogy néha falramászom tőle, ha már nagyon túlzásba viszik, mégis azt gondolom sokkal egészségesebb hozzáállás mint a magyaroké.

Mert mit tapasztaltam itthon? Hát megint csak a boxszal fogok előhozakodni, de ugyanígy említheném a táncot is. Dettó. Mi profik akarunk lenni minél előbb, nincs idő a kezdőségre, leszarjuk az alapozást és ha már fenn vagyunk, lenézzük az alattunk lévőt és minden új jövevényt utálunk és szkepticiznussak fogadunk és szeretnénk kicsinálni. Mert féltjük a pozíciót. Nincs hely mindenkinek.

És most kimodereáltam a többit megint. Nem akarok nyüszíteni.  A lényeget már leírtam.