Picknik

Tegnap az embereknek valahogy leesett, h tavasz van. Ez azzal kezdődött, h Shabnam az iráni nőci (a barátnő kissé erős lenne) közölte, h híznia kell, mert csak 50 kg és 167 cm és ezért elhatározta, h sportolni fog. Miután kiderítettük, h tenisztudásunk hasonló lehet, megegyeztünk a pénteki teniszpartikban. Aztán mondta, h piknikelni mennek szombaton valamelyik környékbeli szigetre és welcome vagyok és, h jó-e nekem. AAA mondtam svédesen és örültem, h végre történik valami.

Aztán boxon Helena (ő svéd, 24 éves és nagyon kis aranyos) javasolta, h péntekenként fussunk együtt. (ezt megelőzte pár héttel az én indítványom, h ha van kedve futhanánk együtt, mert én szoktam és ő itt lakik egy utcával lejjebb.) Mondtam, h hm, erre azzal folytatta, h egyébként szombaton meg piknikeljünk és de jó lesz. Ekkor azért már mosolyogtam kicsit magamban.

A nap fémpontya (:)) ezután következett, amikoris fehérember hazajött nagy meglepődésemre (mert keddenként sokáig dolgozik általában és a szüleinél alszik) és mondta ám, h van terve a hétvégére. Szombaton grillezünk valahol a nővéréékkel aztán meg húzzunk el motorral a nagymama házához és aludjunk ott és hurrá. Ott lehet napozni meg talán a szabadban szexelni is, ami az én kedvencem…

Mindeközben fehérember megfőzte a vacsorát!!! Le voltam nyűgözve, mondanom se kell. Aztán amikor elvicceskedtem neki, h ez már a harmadok meghívás, amit kapok ma, akkor elhallgatott. És nem szólt egy szót sem sokáig. Tulképpen gőzöm nincs mi baja lett. De nem is érddekel:)) A hétvége piknikkel fog telni így vagy úgy és jó lesz.

5 hozzászólás

  1. paeonia said,

    Május 7, 2008 at 3:11 pm

    Ó, hát a férfiak nagyon-nagyon érzékenyek. A fehéremberek meg különösképp.

  2. szerpentina said,

    Május 7, 2008 at 3:13 pm

    Hajajj. :))

  3. Polly said,

    Május 7, 2008 at 6:46 pm

    lehet folytatni a mondatot, hogy plö: “de a tiéd a legelőbbrevalóbb mindegyiknél”, nem? és máris felderül az a szontyoli arca.

  4. szerpentina said,

    Május 7, 2008 at 10:02 pm

    Ja, lehetne. Csak nem biztos h így is van.

  5. Pali said,

    Május 8, 2008 at 4:01 am

    Sem iráni nőcivel, sem 24 éves svéddel nem piknikeztem eddig, de ha fehér ember hívna, akkor én is vele mennék! (Legfeljebb vinnék egy kis vazelint.) Pláne, ha most lenne/lehetne az első (nem tengerparti) outdoor …
    Tessék képeket készíteni a sült húsról!
    A nap fémpontya: Pálinkafesztivál kezdődik a Városháza parkban.

Hozzászólás beküldése