Tegnap volt Svo nemzeti ünnepe. Erről ennyit.
Ránk ez annyiban vonatkozott, hogy a “Det glada göteborg” keretében “felléptünk”:))) Szal előadtunk egy koreográfiát mint MA (mellan avancerad) group. Jó volt, sokkal jobb mint amire számítottam olyan szempontból, h nem izgultam magam halálra és még csak el se rontottam. Nem így fehérember!!!! Az én fellépőcsoportos (St.-ban tagja volt a showgroup-nak) fehéremberem szépen elfelejtette mikor kell kijönni egy figurából, ami még nem lett volna akkora baj, ha képes lett volna visszaállni gyorsan. De nem. Azért nem lett olyan vészes, mert végül is csak visszaráncigáltam a dalba és aztán már okés volt. Engem nem zavart, de szegénykémet jól leforrázta a dolog. Még az is vicces, h én akartam folyton gyakorolni itthon, mert jajj, nehogy elfelejtsek valamit, nehogy elcsesszem, ő meg sztoikus nyugalommal, mindig közölte, h neki mér megy, de ha akarom gyakorolhatjuk:))))))
Aztán, mivel az egész táncsuli ott volt és sok-sok csoport táncikált, nem csak mi, így en block elmentünk egy (bérelt) busszal egy festői tóparta (abból van itt dögivel), ahol “véletlenül” még egy táncparkett is akadt. Nem viccelek: kinn a zöldben, ahol a madarak járnak van egy igen nagy faépület tökéletes táncparkettel, toi-toi wc-vel, sőt még egy színpad is, ha jól emlékszem. Szal ezt kinyitottuk és miután fürödtünk a tóban: (átlag 1,25 perc, kb 0.5 cm, ha értitek mire gondolok…) és megettük a piknikkosárból a kaját, benyomtuk a zenét a magnóba és táncoltunk. Hihetetlen jó kis csúszós parkett volt, szandálban!!! táncoltam.
Állat jó volt.
Aztán kezdett belém szép lassan és alattomosan visszakúszni a stressz. Nem is tudtam, h ennyire befolyásolja a mindennapjaimat az aza aprócska tény, h se pénzem, se munkám, se semmim nincsen itt.
És még a bicajt is megfújták a rohadtak.
Hát így.
Pali said,
június 7, 2008 at 18:01
Gratulálok!
Ne stresszeljen, mert megrúgom (tudja, nőre nem szabad kezet emelni) Hogyhogy semmije sincs ott? És F.E.? Na jó, most 0,5 cm volt, de este…
Hát errre varrjon gombot. És nyugi!
szerpentina said,
június 7, 2008 at 18:20
Az estével kapcsolatban nem panaszkodnék:)))))))))), viszont gombot inkább nem varrok rá:))
És igaza van, fehérember itt van és imádom. :))