Na szal elkészült az epertorta és benn figyek a hűtőben még vagy fél órát, amikor is elindulunk a Buli irányába, kocsival, mert a Nő, aki szerelmes fehéremberbe, elvisz minket. Szép ez.
Sajnos mire Peaonia kommentjét elolvastam a torta tésztáját már bekevertem, de ettől még el fogok látogatni az oldalakra, mert mostanság vágyom némi ihletre kaják terén:)) Szeretek főzni, és a konyha pont a kreativitás területére esik a lakásnak a fenshui szerint, amiben nem kell hinni, de mégis… Egyébként a torta egy piskótatorta alapra épül, vaniliakrémmel, eperrel az egyik rétegben, vaniliakrém, eper, tejszín a másik rétegben, tejszín eper a tetején. Sztem finom lesz, de tipikusan nem az a torta, mit megsütnék megunknak, mert annyira egészségtelen.
Aztán a svédekről még annyit, h barátkozom itt egy lányzóval boxról, aki elmesélte már nekem a fél életét, tudok arról, h depressziós volt 7 évig, h meghalt a papája pár éve, és hogy ma lesz az első randija egy írtó jó pasival. Emelett ő volt az, aki hívott múlt vasárnap, h menjünk el salsázni, illetve tegnap, h jövök-e edzésre… Ezek után boxon látványosan elkerült, majd mikor egy gyakorlat után, amit együtt csináltunk az edző közölte, h akkor most menjünk vissza ehhez az emberhez, ás csináluk vele a következőt is, ő fogta magát és egy másik csajszival boxolt. Jó. Marcus (edző) kérdezte, h mégis mi történt az edzőtárssal, mire mutattam, h hát ott van… Szal Marcussal edzettem:)), ami annyira azért nem volt rossz:)))
Szal nem értem. Én aztán nem forszírozom, h barátkozzunk, sőt még csak nem is a pasim… Szerintem ez csak annyi, h a svédek ilyenek. Olyanok, h nem értem őket. Hát ez van.
na felrakok egy képet a tortákról, aztán megyünk. Fehérember már itt áll vasalt ingben, szívdöglesztően:))

Szivárványos said,
június 20, 2008 at 16:16
Ez igy pont eleg guszta ahhoz, hogy kerjek belole egy szelettel.
Es imadom ezeket a neveket… Marcus. Rasmus. Jesper. Kasper. Ivar. Kim. Kaj. Jørgen. Søren. Morten. Torben. Magnus. Joakim. Jonas. Rikke.
Kirsten S…son.
szerpentina said,
június 21, 2008 at 00:40
A mai összeröffenésen volt Rasmos, Jonas, Per, Anders… majd teszek fel képeket, jól sikerültek, véletlenül… És a torták is elfogytak!!!:))
Egyébként nekem a Magnus a kedvencem:))) Ha fiam lesz….:))) (Ha lesz fiam… )
szerpentina said,
június 21, 2008 at 00:40
Valaha…
Pali said,
június 21, 2008 at 04:25
“Tisztelt Szülők! Magnus ma epertortával dobálta társait környezetismeret órán, kérem, figyelmeztessék helytelen viselkedésének súlyos következményeire!” Na, ilyen lesz, addig viszont eltelik néhány jó és rossz év. Mondja kedves, csak szívdöglesztés volt és tortázás vagy belefért egy kis horvát-török is?
szerpentina said,
június 21, 2008 at 17:12
:-)))
Nem, nem volt itt semmiféle foci…, kőkemény nyárközépünnep volt, heringgel, újkrumplival, piával. Jó volt…
kalibran said,
június 21, 2008 at 20:02
Ú, pedig milyen jó volt az a horvát-török!
és ha szabad kérdeznem, ki vasalta azt az inget? :DDD
a torták meg hmmmm, kit érdekel, hogy egészségtelen?
szerpentina said,
június 22, 2008 at 00:20
Természetesen fehérember vasalta. Ki más? :))))))
És most látom, h kiestek a hollandok. Bakker. Most már aztán tényleg minek? Bár, ha a németek még benn vannak… Tájékozatlan vagyok…