Szösszenetek

Tegnap nővérem ikreivel játszottuk a napot, mert ha ők valahol megjelennek a maguk másfél évével, akkor ott csakis arról lehet szó, h MINDENKI velük foglalkozik. Én ezt nem bánom, mert olyan ritkán, ahogy látom őket, egyáltalán nem fárasztó. Valszeg nővérkémnek azonban nagyon. Ahhoz képest, h én mennyire kisfiút akarok, nekem a kiscsaj a kedvencem, és kipihent harcos lévén, egyáltalán nem szoktam rászólni, megyünk mi mindenhová, “nem-esel-le-kislányom, ha meg igen, szerpentina elkap”. Szal jól elvoltunk és én megállapítottam milyen csodás anyuka is lennék én, hajajj.

Ezt meg is írtam üstöllést, azon melegében fehérembernek, aki néhány óra múlva közölte, h erre ő most nem tud mit reagálni, egyébként meg egy haverjánál van (aki nemsokára apuka lesz…) és háborús filmet néznek.

Azért jó, h ennyire egymásra vagyunk hangolódva…

Ma meg nem csináltam semmit, csak a pénteki családállítást emésztgettem magamba ezerrel, képregényeket néztem a neten, kidobtam egy csomó ruhát (megy a vöröskeresztnak, ha igényt tartanak rá), elmosogattam, főztem krumplit mert az bázikus, ettem marcipánszivet, ami kurva savas, de finom és Anci vette nekem, és most várom a meccset, de még előbb leugrom tejfölért, h csináljak cacikit (nem így írják, tudom) a krumplihoz. Ezek vannak, na.

Kedden talizom librandival, de ezt még nem tudja, mert holnap megyek farmorhoz, (apai nagyanya), mert nem láttam sztem több mint egy éve, mert ilyen undok csiga vagyok, h nem látogattam meg. Apuhoz is ki kéne menni a temetőbe, de én nem szoktam, mert én ott nem érzek semmit. lehet, h milyen szimbolikus meg minden, csak nem nekem. Bakker.

Na ilyenek.

Palika meg elmehet a búsba. De rögtön.