Megyek haza kedden két-három hétre:))
Tanulni…
Élet-képes extrapost
Szeptember 27, 2008 at 20:31 (Svédország, család, élet)
Aztán az is van, h elkezdődtek a táncórák megint, és fehérember más tanfolyamokra jár mint én, mert engem nem vettek fel mindenhova, mert lány vagyok. Nem, nem diszkrimináció, hanem egyszerű következmény. Sokkal több a nő, és persze nekem már nem akadt hely:-(((((
De azért király fe nélkül járni, amit nem gondoltam volna, de tényleg:)) És csináltam néhány fotót a hétfői táncestekről, amik jó elmosódottak lettek, de sztem ettől még sokkal élőbb, úgyhogy most elkövetem azt a merényletet, h felrakok egykettőt. :))
Aztán meg volt avslutningsfest (záróbuli) a nyelvsuliban, ami egy vacsorával indult, ahol megtudtam, h a tanársrác meleg:))))) És egy szórakozóhelyen folytatódott, ahol már fényképet is láttam róla, és kibeszéltük, h a svéd pasik mennyire jók és mmmmmmmmmm. Vicces volt. Meg az is, h így vénlánykoromra lettem partiállat, mert én még ilyen jót nem buliztam az tuti. Hazaérve viszont kissé lehangolt, h fehérember alszik és nem akar velem se partizni se lepedőgimnastikázni. Fél órán keresztül próbáltam meggyőzni, h legalább az egyiket csináljuk, de nem.
Hűűűűűűűűű, bakker, de unalmas pasim van!!!!
Orosz-ukrán-perzsa barátság.
És hogy kicsit konszolieáltabb vizekre evezzek, tegnap meglátogattuk a fe szüleit és babáztunk Lilikével és almát is szedtünk és almaszószt is csináltunk, és példás családi életet éltünk, ahogyan az a nagykönyvebn meg vagyon írva. Elképesztő, h már almaszószt is tudok készíteni meg eperlekvárt, aminek következtében a leendő gyermekeim és unokáim étrendje máris kibővült, mivel otthon mi ilyeneket nem gyártottunk csak szilva meg baracklekvárt, de azokat dögivel:)))
Az almaszósszal szemben egyébként is fenntartásaim vannak, mert egyzserűen rühellem a HJ (sztem ő énekli) számát, h almaszószósz, meg ne dobj bele galacsint, amoről soha foglamam nem volt (máig sincs, valaki felvilágosíthatna), h milyen galacsint és mi a francnak dobnám bele?????? Uhh, sztem rettenetes. Utálom, na.
De az almaszósz fincsi lett és benn figyel a mélyhűtőben, mert mi ám készülünk a télre rendesen!!!! És akkor most Lilikéről:
És ma voltunk egyet kirándulni, most h így elromlott az eddig fantasztikusan szép napos, meleg idő és átváltott felhős-szeles-esősbe. Hiába, kirándulónapot választani tudni kell és nekünk van hozzá érzékünk.:-((
És most azokkal, akik hajlandók voltak eddig olvasni és nézni, megosztok egy igazán jó kis hírt. Serpentina továbbjutott egy brüsszeli állás MÁSODIk:))) fordulójára. Erre januárban jelentkeztem, júniusban volt az első teszt általános eu-s jogból és tegnap tudtam meg, h mehetek a másodikra is, immár a spec. jogterület szerint. Brüsszelben lesz a cucc, fizetik az utat és én EMIATT remélem, h nem vagyunk már akkor olyan sokan. Cirka 1600-an indultunk. Október 22-én lesz. :))) Ihaj-csuhaj, van remény.
Na hát ez volt az én maratoni blogbejegyzésem mára:))
(Palikának üzenem, h az én kis kezemet fe. vagy sose fogj megkérni vagy nagyon soká, amit lehet, h nem várok ki….)
Öntömjén, és egyéb undokságok
Szeptember 27, 2008 at 19:41 (élet)
Hát most az a helyzet, h annyi mindent történt azóta is, h írni akartam, h már azt sem tudom hol kezdjem, meg folytassam, a vége meg: hajajj.
Hát a tényeknél maradva, voltam beteg, és még mindíg, amin előbb elcsodálkoztam, aztán dühös lettem, h én már két éve (minimum) nem voltam beteg (az undorító és kibírhatatlan migrénektől eltekintve) és ez nem fair, h most mégis. És láz, és köhögés, és bedugult fül, és gyengeség. És még sorolhatnám. Grrrrrrrrrrrr
De nem vészes, mert már labalok kifele…
Aztán meg vége van a sulinak, csillagos ötös lett, (Anci megfogalmazásában) de csak mert kurvajól írok, beszélni már nem annyira. De amikor írni kell, akkor érzem, h elememben vagyok és elkap a harci láz és nem lehet engem leállítani. A vizsgán 14 oldalt írtam, amíg a többiek jó, ha 5-t. Persze ennek is megvannak a hátrányai, ha az ember szószátyár. Összefoglalásban például nem vagyok jó. Abban fehérember a király. Ő tkp. CSAK összefoglalni tud, de azt fantasztikusan. Le is vagyok ám nyűgözve, amikor hipp-hopp sitty sutty egy mondatban megfogalmazza, amit én negyed óráig magyarázok. Árnyoldala: számára nem léteznek a részletek.
Aztán a szülnapomra kaptam egy RÖVID dán kiruccanást fehérembertől, amit még nem ejtettünk meg, mert ez egy hajókirándulás lesz (oda-vissza ugyanaznap) és majd ha jó idő lesz… Eddig az volt. Ma romlott le…
Ezek voltak a száraz hírek. Most írok egy másik bejegyzést az izgalmasabbaknak.
Bocsi
Szeptember 24, 2008 at 17:45 (abszurd, élet)
Készül-készül egy új bejegyzés, fényképpel és izgalmakkal (hogy így reklámozzam magam és egy kicsit visszacsalogassam az olvasókat, akik már rég feladták és dühösen puffogva kitörölték emlékezetükből blogomat, Svédországgal együtt..), szóval mindjárt írok egy OLYAT:))), de olyat hogy jujj:)) (de nagyon jó)
Addig is csak annyit akarok közölni, hogy:
“a lónak négy lába van, mégis megbotilk.”
Mert ez az egyik kedvenc falfirkám:))
SZAl bocsiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii:)) és visszajövök! De nem is, mert MÁR ITT IS VAGYOK!!!
Köszönöm a türelmet…
Szerp
Az asztalosságrúl..
Szeptember 7, 2008 at 17:12 (Svédország, élet)
Nos az egész azzal kezdődött, h fehérember papája beiratkozott egy ilyenre tavasszal és készített is néhány apróbb bútordarabot, zömmel a vidéki házba. Ezen én igen felbuzdultam és mondtam, h én is én is én is! ellentétben a kispipivel, akinél ugye mindig arra lyukadtunk ki, hogy “én, nem”- mondta a kispipi. (egyik kedvenc mesém volt)
De nem lehetett, mert itt szigorú a rendszer és mindennek megvan a maga ideje, a beiratkozásnak, a kezdésnek és a folytatásnak, nem lehet csak úgy keverni kéremszépen. (Bakker, svédek)
Szal most ősszel elhatározta a papa. h folytatja és kérdezett engem, h jönnék-e…
Az egész egyébként nem is egy tanfolyam, hanem egy asztalosműhely, frankó gépekkel, meg egy “sufni” mindenféle fával. És akkor az ember odamegy és legyártja, amit szeretne. Van egy fickó, aki az egészet vezeti, (egy-egy ujjperce hiányzik..) és ő az, a papán kívül, aki segít. Ennek nagy előnye, h nekem mindig segít valaki, a nagy hátránya, h inkább megcsinálja helyettem, ahelyett, h magyárázná és hagyna engem játszani. A papa viszont a “fiam, akkor most megtanítalak halat fogni” típus, ő hagy mindent, kivéve megtervezni az asztalt:)))) AZt ő szeretné. Eddig nyerésre állok, mert az lett amit én akartam:)))
Szívesen csinálnám ezt napi nyolc órában heti 3 helyett és akkor kiváncsi lennék mikor kezdeném érezni a mohászőnyeget az agyamon. Nem mintha most annyit használnám szegény szürkéimet…:(((
_______________________
És most hazajöttünk egy “ismertd meg Göteborg többi kerületét” bicótúráról és rájöttem, hol szeretnék lakást venni. Istenem, egyszerűen gyönyörű helyek vannak itt. SÓHAJ…
Lilikéről és az élet egyéb dolgairól, meg h sehol se jó
Szeptember 5, 2008 at 10:37 (Svédország, élet)
Lilike a Húg kislánya, aki szerda reggel nyolc órakor látta meg a napvilág helyett a kórház fényeit, de ettől még jól van él és virul. Nem egy gyönyörű kisbaba, amilyen pl. a nővérem kisfia volt első perctől fogva (és még mindig), de mint minden kisbaba ő is írtó bájos és aranyos és cuki meg ilyenek. Felrakok róla egy képet, amint épp fehéremberrel barátkozik. Egyébként mi voltunk az első látogatók!!!, nem a nagyszülők, ami azért elég nagy megtiszteltetés, igaz (az itt és most nem részletezett) körülmények is közrejátszottak a dolgok ilyentén alakulásában. (Ah, nem tehetek róla, én így szeretek fogalmazni, hosszan, szószátyáran:)
Meg az asztaloskodás is állati jó dolog, csakhogy így durván témátváltsak. Elkezdtem legyártani az asztalt, de sajnos még nem vagyok kész, így egy alkalom után:-(( Pedig de jó lenne:)))
A múlt hétvége nagy eseménye meg az volt, hogy gombásztunk!!! Na nem fehéremberrel, mert őt az ilyesmi nem nagyon hatja meg, hanem a mamájával vidéken. Én még nem ettem sose frissen szedett (vagy üzletben vett) erdei gombákat, de most már tudom, h különlegesen finomak és zamatosak. Nos mi kantarell-t, karl johan-t meg mindenféle soppa-kat szedtünk és láttunk mindenféle mást is, de azok nem voltak ehetőek. És én szintén életemben először láttam valódi gyilkos galócát, ami igen-igen csinos darab, tényleg kár, h nem ehető.
Épp vacsiztunk, rádiót hallgatva, amikor bemondták, h meghalt egy nőci gombamérgezésben. Májátültetés kellett volna a megmentésére, de annyian várnak májra, h erről az életmentő műtétről bizony lemaradt. Ekkor a mama biztosított mindenkit, h ezen a környéken NEM terem olyan gomba….:)))
Még élünk…
De a hét legesleglegkiemelkedőbb eseménye az én kis életem szűk keresztmetszetében az volt és van, h elkezdtem magam itthonérezni itt. Ez egy furcsa érzés, emberek. Úgy kezdődött, h kinéztem az ablakon és az utca átalakult a város egyik utcájává és megszűnt valamiféle díszlet lenni. Aztán úgy folytatódott, h rájöttem (nem gondolatilag, hanem érzelmileg), h a villamoson utazó lények, azok bizony emberek és nem egy másik bolygó idegen fajához tartozó egyedek. Olyanok mint én. Vagy én mint ők. Egészen hasonlatos érzéseim keletkeztek az utcákat járva mint Budapesten. Nem gondoltam, h ez lehetséges. Meg az sem, h én eddig egy másik bolygón éltem. Valahogy nem tűnt fel. Csak más volt.
És akkor ma arra ébredtem, h úgy mennék valahova. Úgy elutaznék. H kalandokra vágyom. És be vagyok ide zárva. És nem gyereket akarok meg házat, hanem utazni. Először Berlinbe, aztán hegyet mászni. Utána tán Indiába. Aztán meg meglátjuk.
Hát bakker, ilyenek vannak.
