A brüsszeli buli érdekes volt, ennyiben tán maradhatok magammal. 5 éve jártam ott “utoljára”, és akkor nem voltam elájulva a várostól. Izgultam is a reptéri buszon, h vajon milyen érzés lesz megint ott lenni, de hiába érkeztünk meg, rám semmilyen hatással nem volt. (Mondjuk később az egész ottlét alatt állandóan azt hajtogattam, hogy “aha, itt már jártam. igen ismerős ez is! jujj, itt is voltunk… stb.,” amit szegény barinőmnek elég idegesítő lehetett hallgatni) Aztán találkoztam barinémmal, és kissé nehezen indult meg köztünk a beszélgetés, amitől én jól el is szontyolodtam, mert arra számítottam, hogy… de nem. Egyébként egy elképesztően klassz lakást bérelnek, még nagy erkélye is van, és központi helyen is van és szépen van berendezve és jól elrendezve (szobafekvésileg:)) és minden nagyon patent.
A barátjától megijedtem kicsit, és elmondhatom, h NEM volt szerelem első látásra, ami határozottan szerencsés, ha azt vesszük, h nem nekem kell vele együttélni. Aztán kiderült, h nem rossz gyerek, csak az a végnélkül zsörtölődős fajta, akárcsak mi magyarok, de ő osztrák…
Mielőtt írnék A Tesztről, mindenképp beszélnem kell Brüsszelről. Mert Brüsszel egy fantasztikus hely, azzal, h a “fantasztikust” sem negatív sem pozitív töltéssel nem rendelkezik, egyszerűn csak leíró.
Szóval Brüsszel, szerintem, nagyon szép. Imádom azt a “kisvárosnak készültem, de metropolisz lettem, kéremszépen” jellegét. Végig éreztem azt a kettősséget, h ezt a várost a flamandok építették, (szerintem gyönyörű utcái, terei, épületei, templomai, stb vannak) a maguk fejlett szépségigényével és egyáltalán: igényességével és eleganciájával és most a franciák (khm…) meg a bevándorlók lakják. (nos, ez az az információ, aminek k.ra nem néztem utána, és csak szerintem van így, bárki kijavíthat, azt megköszönöm).
Aztán, a város (általam felfogott) legerősebb kisugárzását és üzenetét a KARRIER és az INDIVIDUM szavakban tudnám összefoglalni. Hogy ez a hely a karrierépítésért van, hogy itt ez az első másod és harmadlagos cél. Itt nem jó gyereknek lenni és én nem is akarnék itt családot. Az valahogy nem illik ide. Viszont remek hely annak, aki karrierre vágyik, aki “szingli” a szó legpozitívabb értelmében, és dolgozni szeretne, meg sikeresnek lenni, meg pénzt keresni. Pezsgő élet van itt és mint ilyen borzasztóan vonzó. Egyik este ( a kettőből) elgyalogoltunk a Grand Plats-ra (közel volt:)), és engem totálisan magával ragadott a város forgataga (akármilyen patetikusan is hangzik), h olyan díszkivilágítás volt éjjel, minthacsak nappal lenne, h tengeteg bolt van nyitva egész éjjel (igen, ilyen kispolgári dolgokat is tudok értékelni, mióta Göteborgban lakom, ahol bezárnak korán a boltok…:))), hogy mindenhol café-k és pubok vannak, mindenféle elképzelhető stílusban, és a választék tényleg akkora, h bárki találhat kedvére valót. Mi is találtunk egyet és beültün borozgatni és beszélgetni. És életemben tán először éreztem, h ez nem mesterkélt (mármint a menjük el borozni és beszélgetni), hanem teljesen termésetes, egy életforma része. És én néztem és hallgattam az én barinémat, hogy hogysmint vannal vele a dolgok és láttam én milyen messze vagyunk ám mi egymástól életformánkat tekintve. Ő, aki a Tanácsnál (vagy a Bizottsánál?) dolgozott egy évet, olyan összeget keresve, h az ember inkább kacag egy jót, mintsem belegondoljon, aki most épp tanul még egy évet, és akinek a barátja egy osztrák, akivel itt Belgiumban találkozott. Mindez remekül illik a városképbe (h úgy mondjam). Minden olyan esetlegesnek és átmenetinek tűnt nekem, a lakásuk, a kapcsolatuk, és amit épp csinálnak. (egy év tanulás, a barátjának februárban lejáró szerződése a munkahelyén). Ez az “összehozott minket a sors egy időre” kapcsolat. Félreértések elkerülése végett, szerintem ezzel semmi baj nincs. Elkezdtem magam is golndolkozni azon, h nem kéne-e inkább nekem is ezt az életformát választani, (eltekintve attól az apró pici részlettől, h milyen k. nehéz jó munkát találni Brüsszelben, csak úgy mint bárhol máshol) hogy vajon nem ez illik-e hozzám inkább, vajon nem harcolok-e a saját természetem ellen, amikor családot akarok, meg biztonságot, meg stabilitást meg ilyeneket.
És még egy dolog, amit RETTENETESEN irigyeltem Brüsszeltől: lazasága. Sokkal lazábbak mint a svédek (na jó, melyik nemzet nem lazább mint a svédek?) és metrón utazva és az utcákon sétálva éreztem igenerősen, h itt a világon senkit nem akarnak “belgásítani”, ahogy a svédek megpróbálják svédesíteni a bevándorlókat. Itt az lehetsz, aki akarsz, úgy nézel ki és úgy viselkeldsz, ahogyan akarsz. Mit mondjak, ez egy rendkívül felszabadító érzés. (tudom, h mindennek ára van, ennek is…) Láttam a sok bevándorlót, ami a Mo-i 3 hét után igen üdítően hatott és nem éreztem, h ezek “újbelgák” lennének. Hogy sokféleség van. Istenem, ez nekem itt hiányzik. Ez a megengedett sokféleség.
_____
Hát A Teszt az rémes lett. Ültem ott a teremben és gondolkoztam, h kimenjek-e. Hagyjam-e a francba az egészet. Hogy vajon minek olvastam el cirka 1000 oldalt, h egészen mást kérdeznek. Hogy koncentrálhattam volna a tanulásomat másra, azokra a területekre, amit kérdeztek, de nem tettem. Hogy rosszul döntöttem, és most vége van. Hogy reménykedtem majdnem egy évet, tökhiába. Hogy utaztam 1200 km-t Budapestről, ugyancsak in vain. Hogy megszívtam. Nem volt jó érzés, na. Szar volt.
És azóta jelentkeztem egy újabbra. Majd beszámolok, h mikor lesz az első teszt:))))))
