A vágy tárgya

Mert több zeneszöveget tudok, mint verset*. Sajna

Születni kell minden nappal újra,
álmodni azt, ami nem válhat valóra,
és harcolni kell,
meghalni és szeretni még
nem elég…

Republic:)))

(*De még az is lehet, h ez nem igaz….)

ÉLET

Hát. Nehéz ez. Az ember mégse írhat le mindent. Lehet, h nyitok egy blogot. Ugyan senki nem fogja olvasni, de lagalább leírom, h…

Baszics, fogalmam nincs.

Vers mindenkinek

Ezt találtam miközben ezt szerettem volna (pontosan) idézni:

PILINSZKY JÁNOS

Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban,
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Ajánlom az oldalt mindenkinek, de főleg Krisztának:)

A verset meg csak úgy, mert szeretem és mert néha van az embernek ilyen hangulata is.

Kommunikáció

Tegnap volt az idei utsó edzés boxon. Ennek örömére Marcus (egyik edző) beszélgetett velünk kicsit az edzés elején, főleg arról, hogy milyen fontos is a kommunikáció, hogy ha nem tetszik valami, azt közöljük, ha van valami kívánságunk, hát szintén és ők az edzők majd igyekeznek ezt meghallgatni stb., stb., stb. Erről beszélt vagy 15 percet. Jó.

Edzés után gondoltam, akkor én most kihasználom az alkalmat és elmondom, h én mit szeretnék. Lényeg: mozgástechnika.

Válasz: az ember mozogjon mindig box közben, ez az alap. A többire rá kell érezni (???). És különben is, ezeket majd minden edzésen gyakoroljuk (????), de vannak, akik gyorsabban megjegyzik, vannak, akik lassabban. (!!!). És ugye, ha jól emlékszik, én később is jöttem a csoportba.

:))))))))) HÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Ennyit arról, h meghallgatják a kívánságainkat.

Mentsetek meg!

Fészbukos lettem!! És függő! Valaki szabadítsa ki Vili helyett szerpentinát, aki vigyorral az arcán fészbukol. Jajj.

A nemgondolkodás ára

Ja és buli is volt

És táncoltunk sokat, és megint minden olyan kibaszottul hepi volt. Csak én nem. De még én is. Csak mégse.

:-(((((((((((((((((((((((((

Ha akarnám

elmúlna. De nem akarom. Viszont nincs.

Ó-ó-ó:-((((((((((((((((((

« Régebbi bejegyzések