Helyzet az, h a Kanári szigeteken voltunk egy hétig. Tneriffe-n. Hú. Pedig nem is. Mármint egyáltalán nem hú. Többet nem akarok oda visszamenni és nem is értem bárki minek megy oda.
Szal Mo-n, ha az ember elújságolja, h a Ksz-en járt, akkor mindenki elájul kicsit. (Ez még most is így van, nem? Sztem két éve még így volt…) Hát a svédek azért járnak oda, mert megszokták. Nem másért, és kicsit sem cooool a KSz, sőt mostanság inkább kicsit ciki. Nem csoda. A turisták 90%-a skandináv volt, a skandinávok 90 %-a nyugdíjas… De nem ezért ciki. Sőt nem is ciki, hanem elkeserítő, ami ott van. Hogy az egész sziget (én csak Teneriffen jártam) semmi másból nem áll, mint szállodából, boltokból és kajáldákból. Mintha turista megszállás lenne, de olyan valódi. Ahol minden csak és kizárólag a turistákért és az ő pénzükért van. Csak a pálmafák és az időjárás az eredeti, minden más csinált, mű. Az ember sok ezer km-t utazik, sok liter kerozint eléget a levegőben, azért, h az egyenlítőhöz közeli (valaha) egzotikus sziget helyett a legkommerszebb Európába érkezzen, némi pálmafával, meg kék éggel.:((((((((((((((( Baszus. A “helyi” jellegnek még a nyomával sem találkoztam. Például a szigeten vannak datolyapálmák és banánültetvények, ehhez képest a közértben nem lehetett egyiket sem kapni. Sőt szinte semmiféle gyümölcsöt sem, némi rossz minőségű almán és mandarinon kívül. És fogalmam sincs van-e egyáltalán bármiféle helyi jellegzetesség. Maradt-e.
Aztán meg az időjárást nem az én magyar hőérzetemhez szabták, legalábbis így január-február tájékán. És ettől kezdve teljesen természetes, h főleg skandinávok meg angolok vannak itt ilyenkor. Bár azt nem értem, h a saját rémes nyarukat miért akarják máshol megélni, valami tisztességes meleg nyár helyett… Szal úgy nézett ki a dolog, h sütött a nap ezerrel és ragyogóan kék volt az ég (ami fantasztikus élmény Göteborg után, ezt el kell ismerni), de orkán erejű hideg szél fúj. Vagyis. Vagyis az ember agya megfő és a bőre leég (még az enyém is, egy óra alatt) és közben tüdőgyuszit kap a széltől. Hurrá.
Engem pont ez készít ki a svéd nyárban is, ez a bántóan erős és éles napfény ezzel a rémesen hideg széllel, nehogy az embernek kicsit jó legyen. Itt (Svo) folyton harcolni kell az elemekkel, itt küzdelem van. Mo-n pont az a jó, h lehet élvezni is a nyarat. A finom nyári estéket, LÁGY szellővel. Otthon valahogy barátságban van az ember az időjárással, legalábbis néha. A svédek meg elutaznak azért, h ugyanazt kapják, mint ami otthon van nekik. Uff.
Aztán az is van, ha most megtanultam, h mennyire nem akarok én ilyen tipikus turista lenni, vagyis inkább, h nem is vagyok az. Az együnk minden nap étteremben, költsünk sok pénzt, csak mert nyaralunk, ne csináljunk semmit egész nap, csak mert nyaralunk, vagy csináljunk tipikus turista dolgokat. Hááááááááááááááááát. Én ettől megőrülök. Aktív nyaralást akarok! Biciklitúrát, evezést, hátizsákos túrát hegyekbe, sziklamászást stb. Nekem megfelel a konzervkaja és nem kell, h medence legyen a szállodában és tv-t sem akarok nézni. Sőt könyvet sem akarok feltétlenül olvasni, amikor nyaralok. Vagy ha igen, hát mértékkel. Én nézni akarom, hogy hullámzik a tenger, h megy le a nap, h suhan el a táj, h szabad vagyok, ha csak egy kis időre is.
És nekem a pszi azt mondta, nemrég, valami más kapcsán, h az ember választhat, h turista akar-e lenni egész életében. Nem ilyen tömegturista, persze… És lehet, h én az akarok lenni, mert lehet, h nekem úgy jó. Örök turistának az életben. Most így érzem. Meg úgy, h honvágyam van.
Meg úgy is, h már rengeteg vonat elment, mióta én úgy döntöttem, h leszállok, mielőtt a vonat kifutott volna az állomásról. És már egy másik állomáson vagyok és nem tudom, jön-e vonat, és az hova visz. De ettől még fel akarok szállni. Most.
