Van egy olyan intézmény itt svédbe’ (höhöhöhö), amely a diplomák elismerhetőségéről határoz, persze jogszabik alapján. Az ember elküld mindenféle hivatalos másolatot, ők meg általában 6 hó-1 év alatt már meg is adják a választ.
Nos, én lustaságból, meg egy-két doksi (hivatalos másolatának) hiányából fakadóan nem küldtem el nekik az én szép kis ELTE-s diplomámat. Aztán persze, h gebasz lett belőle mert ehhez a svédjogász kurzushoz kötelező a HSV, lehetőleg pozitív, döntése.
Mikor jelentkeztem a kurzusra beszéltem a HSV-ből Malinnal, aki mondta, h ilyen feltételhez nem köthető a dolog, és beszéljek az egyetemmel. Beszéltem velük és nem engedtek a 48-ból-. (hiába hivatkoztam 67-re:)))
Erre Malin, mert ilyen rendkívüli emberek is vannak itt, Svédországban, beszélt az egyetemmel, ami, ennek hatására, megváltoztatta a követleményeket!!!!
Eddig igazán meseszerű, de még szebb lesz.
Szal én vidáman elküldtem a kis jelentkezésemet a kurzusra, persze gyorsan elküldtem a doksikat a HSV-nek is, biztos, ami biztos. Mivel mindez márciusban történt, hát esélyem nem volt arra, h a HSV az április 15-i (eredeti határidőre) döntést hozzon. Viszont mivel az egyetem törölte ezt a követelményt, minden rendben is volt.
Egészen tegnapig, amikor is kaptam egy levelet az egyetemtől a vizsgaidőpontokkal (l. előző bejegyzés), valamint azzal, h ha nem rendelkezem HSV-s döntéssel, akkor addigra erről gondoskodjak. Május 4-re!!!
Ekkor kicsit morci lettem.
Mialatt azonban azon agyaltam, h erre a döntésre hogyan is tegyek szert, mit ajánljak fel a HSV-nek (odaadásomon és tiszteletemen kívül), h döntsenek 1 év helyett két hét alatt, kaptam egy levelet az Tündér Malintól (mostantól ez nálam az ő állandó jelzője), h épp most válaszolt az egyetemnek arról, h minden követelménynek megfelelek.
Itt a vége, fuss el véle.
Köszönjük Tündér Malin, visszaadtad a hitememet az emeriségben és a svédekben.
:)) Tjuhujjj:)))
lukrecija said,
Április 24, 2009 at 22:21
juhu! akkor most mar semmi sem allhat az utadba, hogy svedul is elismert jogasz legyel – ha jol ertem?
szerpentina said,
Április 27, 2009 at 15:25
Háááááááááááát, ja. Már csak a nyelviteszt és annak sikeres letétele után az írásbeli interjún kell túllennem. de ez utóbbira még időpontot is kell szerezni, ráadásul a hivatalostól eltérőt.
De én most optipista vagyok. tavasz van:)